Poci mesék

Poci mesék

Kreativitás és tehetség az anyai szeretet szolgálatában

 

A kreativitásban talán az a legnagyszerűbb, hogy minden élethelyzetben „előbújik”, elrejteni hiába is próbálná tulajdonosa. 

Gyarmati Viktóriáról ismert és elismert divattervezőként hallhattunk eddig. Az általa tervezett ruhák egyediek, viselhetők és mindig nagyon különlegesek. Minden egyes darab –legyen ez gyermekruha, női kosztüm, esetleg fehérnemű- magán hordozta a tervezőnő kifinomult ízlését. Bemutatói, kollekciói, otthona mind-mind utánozhatatlan harmóniát sugallnak. Viktória bármihez is nyúl, páratlan tehetségről árulkodik. Ám, a tervezői pályáról néhány évvel ezelőtt elszólította a legszebb hivatás. Édesanya lett. Egy gyönyörű szőke hajú, gesztenyeszemű kisfiú édesanyja.  
 

-Nehéz volt a váltás, a kifutók és nyüzsgő divatvilágot magad mögött hagyni?

-Egy cseppet sem, hiszen oly rég vágytam már egy kisgyermekre. A gyermekemre szánt idő fontosabb minden díjnál, minden bemutatónál és szakmai sikernél. Ráadásul a sors e téren bőkezűen bánt velem. A munkában eltöltött 14 év alatt azt hiszem elértem azt, amit szakmailag csak lehetett. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon jó érzés volt, hogy szerették és elismerték a munkámat és nap, mint nap találkoztam a kirakatokban és az utcán a saját tervezésű ruháimmal. Ez örömet jelentett számomra. Most jó egy kicsit befelé fordulni, a családomra koncentrálni. Mindezt úgy teszem, hogy nincs bennem egyetlen percig sem karriervágy. Hiszen volt részem szakmai sikerben. Számomra ma a legnagyobb siker és elismerés egy aprócska kéz simítása, a felhőtlen gyerekkacagás és egy ölelés. Talán legszebb az egészben, hogy mindennek saját és párom szüleivel együtt örülhetünk.

-Hogy teltek a „babázós” napjaid?

-A babázós napok már valójában elmúltak. A kisfiam, Peti már 3 éves „nagyfiú”. De én még most is „babázok” kicsit. Ez talán így marad örökké. Hiszen egy édesanya a felnőtt gyermekében is látja az első felejthetetlen babapillantást, a kis totyogót, sosem felejti az első lépéseket és az első kimondott szót. Persze „elengedni” tudni kell, de a szívünkben mindezt örökre megőrizzük. Amikor nagyon „babázni” támad kedvem, előveszem Peti babanaplóját és „romantikázom” kicsit. Ezt az első pillanattól kezdve tudom, épp ezért így nyitottam a naplót: „Ezt a naplót azért írjuk, mert Apa és Anya nagyon várt engem, és így az idő múlásával sem felejtjük el azt a sok-sok dolgot, ami történik velünk, miután megérkeztem.”.  Az érzéseket, a fontos pillanatokat tényleg nem felejtjük, de olyan jó, hogy van hol utánanézni, mikor is történtek pontosan ezek a nagyon jelentős események.

-Milyen az élet egy három évessel?

-Sokat jövünk, megyünk. Azt hiszem Anya és gyermeke egyformán „nyughatatlan” természet.

Csatangolunk a Duna-parton, galambokat kergetünk, kavicsot dobálunk, papírhajót vagy dióhéjat úsztatunk. Nézzük a naplementét, sétálunk, felfedezünk fűt, fát, bogarat. Rajzolunk, gyurmázunk, és nagyon sokat nevetünk. Persze vannak „csakazértsem” napjaink is. De azt hiszem, ez így természetes.

-Mit teszel egy „ csakazértsem” napon?

-Próbálom szeretettel és józanésszel megoldani a helyzetet. Vagy mondok egy „csakazértsem” versikét Petinek.  Ha ez sem segít, akkor vigasztalom magam, a hiszti, a rossz, minden elmúlik egyszer. Várok…és tényleg! Valahogy megoldódnak a dolgok. Talán ez a jó a „késői” anyaságban. Az ember nehezebben veszíti el a türelmét.

-Még sosem fordult elő ilyesmi?

-Néha igen. Akkor jön Apa, és olyankor neki van elég türelme. Amikor elfogy az övé, addigra

én ismét nyugodtan tudom kezelni a helyzetet. Így egészítjük ki egymást. A kisgyerek számára nagyon fontos a nyugalom, az érzelmi biztonság. Aztán, ha végképp nem mennek a dolgok, jöhet a nagyszülői „felmentő sereg”.

-Vagy egy vers, egy mese. Hiszen gyönyörű mesekönyveket írsz! Hogy lesz egy divattervezőből mesekönyv író és illusztrátor?

-Nem is tudom. Tényleg nem. Nem úgy kezdtem a mesekönyv íráshoz, hogy mostantól mesekönyveket fogok készíteni. Hanem hozta az élet. Peti alig múlt másfél éves, amikor hívtak vissza dolgozni. Nagyon jól esett, hogy számítanak rám. Gondoltam Peti bölcsibe megy, én, pedig ismét tervezni kezdek. Igen ám, de az elszakadás nem könnyű! Gondolkodtam, mit is tehetnék, hogy megkönnyítsem Peti és a magam számára is az elválást.

A gyerekek lelkéről szóló „szakirodalom” azt tanácsolta, meséljek a bölcsödéről. Irány a könyvesbolt. Keresgéltem, de hiába. Nem találtam a bölcsödéről szóló mesekönyvet. Két hét kutatás után úgy döntöttem, a hasztalan keresésre szánt idő helyett inkább rajzolok és írok egyet Petinek. Aztán egy kis előtanulmány után nekifogtam. Volt magyartanárnőm, Varga Jutka néni tanácsait megfogadtam. Legyenek rövid mondatok, a valóságról szóljon, és mégis legyen benne egy kis meseszerűség.  Így született meg az első ”házi” mesekönyv. Petit, pedig végül nem adtam bölcsődébe, inkább lemondtam a munkát. Úgy éreztem nincs még itt az ideje a leválásnak. Azt hiszem, jól döntöttem. Ezek az évek sosem térnek vissza.

-Milyen kár, hogy nem lehet minden kisgyereknek saját mesekönyve!

-Tényleg az, de amelyik anyuka nem tud rajzolni, az lehet, hogy mondjuk gyönyörűen, énekel. Nekem botfülem van, inkább rajzolok, mesélek. Peti, pedig nagyon élvezi. Együtt rajzolunk. Én Neki, Ő nekem. Aztán összefűzzük a műveket. Egész komoly könyvecske kerekedett már Peti rajzaiból is. Én, pedig szorgalmasan rajzolom és írom a könyvecskéket hisztiről, fürdésről, játékidőről, kirándulásról és mindenről, ami fontos az életünkben

Sok kisgyermekes barátunk van, Ők is szívesen lapozgatják a könyveket, kézről, kézre adjuk.

-Úgy tudom, kiállításra is kerülnek a mesekönyvek?

-Valóban. Divattervezőként régóta tagja vagyok a Fiatal Iparművészek Stúdiójának. Ők adnak lehetőséget a kiállításra. Bár, kicsit meglepődtek, hogy ezúttal nem ruhákat viszek. De örömmel és szakmai elismeréssel fogadták. A bölcsődébe szoktató mese meghívást kapott a „Nők a rák ellen” és a „2008 Gyermek-Játék” kiállításra is.

-Nézegetem, lapozgatom a könyveket, és arra gondolok, mire is képes az anyai szeretet, ha tehetséggel és kreativitással párosul. Milyen gyerek közeli, lágy szavak, igényes színes rajzok díszítik a lapokat! Kezembe akad egy verses könyv a Ficánkoló, Peti beszédfejlesztő verseskönyve. 

Verses könyvet is írtál?

-Inkább beszédfejlesztő versikéket. Itt a ritmus és a rím fontos. Peti későn kezdett beszélni, ezekkel a ritmusos versikékkel, mondókákkal gyakoroltunk. Olyan témákról szólnak ezek a versek, mint papírhajó, körforgalom, dióhajó, postás bácsi, csiga-vonat és sorolhatnám. 70 beszédfejlesztő versike van, számolós, rajzolós, hangutánzós. Mind-mind olyan téma, ami mai gyerekeket körülveszi. Mindegyik vers külön illusztrációt is kapott. Peti már kívülről „fújja” őket és gyönyörűen beszél.

-Szeptember van és gyönyörű kivitelű karácsonyi könyvet tartok a kezemben. Ez a könyv tavaly karácsonykor született?

-Ez már idén karácsonyra készült. Nagyon örülök neki, hogy november 25.-n a könyvesboltok polcaira kerül a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Így a Csilingelő könyvből mesélve várhatja minden kisgyermek a karácsonyt. Novembertől a „Poci mesék”-et már más kisgyereknek is olvashatja az Anyukájuk, Apukájuk.

-Miért épp Poci mesék?

-A Peti név már sok megjelent mesekönyvben szerepel. Petinek, pedig édes, puszilgatni való,

kerek pocakja van, mint minden totyogós kisgyereknek. Poci így minden kisgyerek lehet, és azt szerettük volna a kiadóval, hogy a mesekönyv minden kisgyerekhez szóljon. Így bárhogy is hívják gyermekünket Ő -mint Poci- lehet a mesekönyv főszereplője. Hiszen így, épp úgy, mint Petinek mégiscsak lehet minden kisgyereknek „saját” mesekönyve. Ennek a korosztálynak még nagyon fontos, hogy a mese róla szóljon.  

Lapozgatom a Csilingelőt, és valóban csilingelnek a sorok. A rajzok gyönyörű karácsonyestéket idéznek, és felhők közé röpítenek a hópelyhek és angyalok birodalmába. A kis dolgozószoba, ahol beszélgetünk, megtelik melegséggel és szeretettel, amelyet csak egy olyan művész és olyan édesanya képes szeptemberben elővarázsolni, mint Gyarmati Viktória.  
 
 

Szöveg: Kovács Péter

 
 
Joomla 1.5 Templates by Joomlashack